PHARMAGIC
Kórházi Gyógyszergazdálkodási és Gyógyszerinformációs Rendszer A Pharmagic a kórházi gyógyszertárak részére kifejlesztett speciális szoftver, mely sokrétűen támogatja a gyógyszertárak szakmai és gazdálkodói munkáját.
A szoftver fejlesztése 1996-ban kezdődött a Pécsi Orvostudományi Egyetem Gyógyszertára számára, majd az évek során egyre több kórházban került bevezetésre. Az elmúlt évek fejlesztési munkái ill. a különböző kórházakban szerzett gyakorlati tapasztalatok nyomán mára egy olyan rugalmas, korszerű, biztonságos, szakmailag megalapozott, ugyanakkor egyszerűen kezelhető termékké vált, mely bármely kórházban - nagyságtól függetlenül - hasznos munkaeszköz lehet. Technikai szempontból hatalmas előnye a rendszernek, hogy ún. platform- és adatbázis-független rendszer, azaz használható mind Windows, mind Linux hálózati környezetben, illetve Pervasive-SQL, MS-SQL, Oracle adatbázis-kezelők alkalmazásával. A program funkciói, lehetőségei két nagy csoportra választhatóak szét:
Felhasználók szerint három szint különböztethető meg:
Szakmai funkciók, lehetőségek: 1. A nyilvántartott cikkekhez - többek között - megadhatóak:
2. A fentebb említett, nyilvántartott hatóanyagok alapján "gombnyomásra" megtekinthetőek egy cikkhez tartozó, azonos hatóanyagú helyettesítő készítmények. 3. Betegszintű nyilvántartásnál (l. később) automatikusan történik interakció, hatóanyag-túladagolás és hatóanyag-érzékenység vizsgálat. 4. Betegszintű nyilvántartásnál a felhasznált gyógyszerek a beteghez tartozó BNO-k (betegségek) szerint külön tarthatók nyilván. 5. Megadhatóak a magisztrális készítmények előiratai, melyek alapján a laborálások nyomon követése, lekezelése lehetséges. A laborálás - a helyi igényekhez (gyógyszertár nagysága) igazodva - több féle képpen történhet:
6. Az 1. pontban felsorolt adatok alapján különböző kimutatások készítése. Néhány példa, a teljesség igénye nélkül: * ATC-kód alapján a kórházban használt készítmények * Kimutatás azonos hatóanyagú készítményekről, és azok használatának gyakoriságáról * Összehasonlító elemzés az azonos hatóanyagú készítmények DDD-je alapján a gyógyítási költségekről pl. osztályok vagy orvosok között * Kimutatás gyógyítási szokásokról * Egyéni igények alapján fejlesztett kimutatások 7. Gyógyszerelési protokollok kialakíthatósága (betegszint használata esetén) Gazdálkodási funkciók, lehetőségek: 1. Az áruforgalom lebonyolítása, annak teljes körű dokumentálása:
Rendelés alapján automatikusan vagy "kézi úton".
Osztályok vagy külső vevők felé kiadási bizonylat ill. számla készítése, rendelés alapján is. 2. Szállítólevélen érkezett áru és a hozzá tartozó számla érkezése közti akár több hónapos eltérés korrekt lekezelhetősége, a szállítólevélen és a számlán feltüntetett árak eltérése esetén is. 3. Keret-gazdálkodás használata esetén tetszőleges számú keret-típus megadása, keretösszegek nyilvántartása havi bontásban és éves szinten, gazdálkodási egységenként. Szükség esetén folyamatos keret-túllépés figyelés, naprakész információ képernyőről és nyomtatásban. 4. A kórház szervezeti felépítésének rugalmas leképzése. 5. A rendszerben a különböző kimutatások tetszőleges időpontban, naprakész adatokkal készíthetőek ("zárásoktól" függetlenül).
6. TB-jelentés és floppy automatikus készítése. 7. Leltározás folyamatának kiszolgálása bizonylatokkal és információkkal, különböző szempontú egyeztető listák készítése 8. Bázisárak megadása cikkenként, mely lehetőséget biztosít összehasonlító elemzések készítésére a gazdálkodás hatékonyságának méréséhez. (Kimutatható, hogy mekkora megtakarítást ért el a gyógyszertár azzal, hogy különböző szállítóktól rendelt.) 9. Rabattok és célzott adományok korrekt lekezelése, kimutathatósága. Felhasználói szintek: 1. Gyógyszertári szint A program gyógyszertári modulja önmagában is működőképes, a további szintek használata esetén azokhoz automatikusan kapcsolódik. (Például osztályokon készített rendelések átvétele, kiadási bizonylatok küldése, stb.) A fentebb felsorolt lehetőségek többsége a gyógyszertári modulban található. 2. Osztályos szint Az osztályok igényeit kielégítő rendszer is telepíthető, mely segítségével az osztályok készíthetik el rendeléseiket, fogadhatják a beérkező gyógyszereket. Ezt hálózaton, floppyn vagy modemen keresztül a gyógyszertárba juttatva (hálózati elérés a legjobb) a gyógyszertár mentesül a rendelések ismételt rögzítésétől. Mindezen túl az osztályok számára is ismertté válik a gyógyszertár cikktörzse, a készítményekre vonatkozó legfőbb adatok (gyártó, hatóanyag, kiszerelés, stb.). Lehetővé teszi a gyógyító egységek saját gyógyszerkészlet-gazdálkodását (több szinten is), mivel teljes készletgazdálkodási modult foglal magába. Kezelhető az adott osztály gyógyszerkészlete, a gyógyszerek forgalmi adatai, valamint ezen adatokról részletes kimutatások is készíthetőek. 3. Betegszint
A beteg szintű gyógyszerelés modul segítségével lehetőség nyílik kezelési ciklusonként, intervallumonként a betegek gyógyszerelésének nyilvántartására, beállítására (akár gyógyszerelési protokollok segítségével is). A rendszer kezelése egyszerű, a napi gyógyszerelés gyorsan és könnyen elvégezhető a segítségével. A gyógyszerek megrendelése a központi gyógyszertártól betegenként, vagy összesítve oldható meg. Lehetőség van továbbá zárójelentés vagy vizitek készítéséhez szükséges információk összegyűjtésére, továbbá egyéni (betegenként, orvosonként) és osztályos gyógyszerköltség kimutatására, elemzésére. A beteg azonosítók (TAJ, név, születési dátum, egyéni azonosító) alapján az egyéni gyógyszerelés bevezetésével mód nyílik a különösen veszélyes, életveszélyes, ill. a gyógyszeres terápiát módosító interakciók, és az azonos hatóanyag adagolásának kiszűrésére is. Lehetőség van beteg egyéni érzékenységi adatok rögzítésére (hatóanyag, készítmény), melynek hatására a rendszer automatikusan figyelmeztet a gyógyszerelés során a veszélyeztetett csoportba való tartozásra. A rendszer alkalmas egyéni betegszámlák készítésére is. A beteg törzslapján nyomon követhető az adott intézményben történő teljes kezelésének folyamata, mely osztályokon, klinikákon került elhelyezésre, és ott milyen készítményeket kapott. Minden jog fenntartva! - 2006 - © HC Pointer Kft. |