Kedvezmény-rendszer

 

A kereskedelmi vállalkozások mindegyike törekszik a vevőkörének lehető legnagyobb szélesítésére, és a már meglévő vevőinek a megtartására. Ennek a kettős célnak az elérése érdekében a legkülönfélébb promóciós technikákat, akciókat, vevőtoborzó és vevőmegtartó módszereket alkalmaznak. Ezen a területen fokozottan igaz, hogy „ahány ház, annyi szokás”. A legféltettebb titkok közé tartozik egy-egy újabb akcióra vonatkozó ötlet, amelynek megvalósítása révén közelebb lehet jutni a kitűzött célhoz, meg lehet előzni a konkurenciát.
Az eProffIT szoftverben megvalósított kedvezmény-rendszer professzionális eszközt jelent a vevők kegyeiért folytatott harcban. A főbb ismérveit a következőkben mutatjuk be. A tájékoztató jobb megértéséhez célszerű először a tulajdonság-rendszerünkkel megismerkedni.
-                 Minden egyes kedvezmény el van látva egyedi azonosítóval, és szintén egyedi megnevezéssel rendelkezik.
-                 Meg lehet határozni, hogy hol és kire vonatkozik az adott kedvezmény, vagyis:
·         bolthálózat esetén melyik üzletben, vagy az üzletek melyik (milyen tulajdonságú) csoportjában legyen aktív (hol működjön);
·         a vevők milyen tulajdonságú csoportjára legyen érvényes.
-                 Meg lehet határozni, hogy mikor legyen érvényes a kedvezmény:
·         dátum intervallum (-tól, -ig);
·         a hét melyik napjain;
·         a nap melyik időszakában (óra: -tól, -ig);
-                 Meg lehet határozni a kedvezmény vezérlését:
·         Miből kell adni a kedvezményt: adott termékek árából, vagy a bizonylat összértékéből;
·         Hogyan adjuk az engedményt: automatikusan (kezelői beavatkozás nélkül), vagy manuálisan („szubjektív” kedvezmény”);
·         Milyen jogosultsággal adható a manuális kedvezmény (az összes kezelő, vagy csak a vezetők);
·         A rendszer által automatikusan adott, vagy a kezelő által manuálisan kiválasztott kedvezmény mértéke módosítható-e a kezelő által.
-                 Meg lehet határozni, hogy minek az árából legyen számítva a kedvezmény:
·         Meg lehet adni azokat a termékeket, vagy termék tulajdonságokat, amelyek esetében érvényesíteni kell a kedvezményt (beválasztott termékek);
·         Meg lehet adni azokat a termékeket, vagy termék tulajdonságokat, amelyeket ki kell zárni a kedvezményből (kizárt termékek);
-                 Meg lehet adni a kedvezmény adásának a feltételét, amely lehet:
·         Mennyiségi vagy érték intervallum;
·         Szett típusú („kettőt fizet, hármat vihet”);
·         Törzsvásárlói kártya típusa;
-                 Meg lehet határozni, hogy milyen kedvezményt adunk:
·         Fix összeg;
·         Fix %, amelyet azonnal megkap a vevő;
·         Bón típusú engedmény (Ft vagy %): a vevő egy kedvezmény bónt kap, amely egy szintén paraméterként meghatározható dátumig (vagy a vásárlástól számított X napig) fizetőeszközként felhasználható a bolthálózat bármely tagjában.
·         Ajándék termék, ami választható pl. egy erre a célra kijelölt, az üzletben egyébként is forgalmazott termékkörből, vagy lehet a forgalmazott termékektől teljesen független is.
-                 Meg lehet határozni, hogy a pénztárgépen jelenjen-e meg üzenet akkor, ha a rögzítés alatt lévő értékesítési bizonylat esetében az adott kedvezmény megadásához közeli helyzet állt elő (ezzel a vevőt további vásárlásra lehet ösztönözni).
·         Meghatározható mennyiségben vagy %-ban az „ingerküszöb” vagyis hogy milyen feltétel teljesülése esetén jelenjen meg az üzenet. Pl. ha a bizonylat értéke eléri a kedvezményre jogosító vásárlási érték legalább 81%-át.
·         Megadható a pénztárgépen megjelenítendő üzenet szövege.
 
A fenti modell alapján lehet meghatározni a törzsvásárlói rendszerek működését is. A ténylegesen megvalósításra kerülő akciók, promóciók működésnek csak a képzelet szab határt.

Szakmai oldalak

hasznos linkek

tovább

Kapcsolat

üzenetküldés
 

tovább

patika-lap.hu

Gyógyszerinformációs és kereskedelmi portál

tovább