Aktualitások

1. Tulajdonossá válás kérdései (nem kívánt következmények):
 
A gyógyszerészek tulajdonossá válásának lehetősége, az erről szóló jogszabályi előírások már szinte állandó témává, kvázi „napirendi ponttá” váltak az érintettekben, illetve a szakmai szervezetekben. Ehhez kívánunk egy újabb elgondolkodtató adalékot nyújtani: némelyik gyógyszerész tart attól, hogy egy esetleges kormányváltás esetén újabb patika-liberalizáció következhet, nem feltétlenül a 2000-es évek volumenében, de kisebb mértékben is olyan konkurencia növekedést eredményezhetne, amely a patikahitelt felvevők helyzetét drámai mértékben ronthatná, a felvett hiteleket nehezebben kigazdálkodhatóvá tehetné.
 
De van egy olyan félelem is, hogy esetleges kormányváltás ellenére ugyan nem jön visszarendeződés, de a tulajdoni hányadok megvásárlásának folyamata (pl. jogszabályok változása következtében) elakad és a 25 %-os tulajdonrészt a többség eléri, de az 50 %-ot már nem és köztes helyzetbe kerülnek. A többségi tulajdon megszerzése nélkül a törvényi változtatás nem érné el a célját, a gyógyszerészek nem válnának irányító szerepű tulajdonossá. Természetesen előírható lett volna az 50 %-os tulajdoni hányad megszerzésére egy lényegesen rövidebb határidő is, de ez kivitelezhetetlen lett volna a gyógyszerész szakmai szervezetek szerint.
 
A felvett hiteleket mindenesetre vissza kell majd fizetni, bármilyen kedvező is a kamatozás vagy a futamidő. A hitelek kigazdálkodásához és visszafizetéséhez viszont harmonikus, kiszámítható gazdasági környezetre lenne szükség közép-, illetve hosszútávon.
 
2. Pénztárgépcsere: újabb fontos határidő - mgyk.hu:
 
„Október 1-jétől a cserére kötelezettek csak akkor üzemeltethetnek elektronikus naplóval nem rendelkező hagyományos pénztárgépet, ha van online kapcsolatra képes pénztárgép beszerzésére vonatkozó szerződésük, vagy a forgalmazó által visszaigazolt megrendelésük.
 
Újabb határidő módosítás történt a kötelező pénztárgépcserékre vonatkozóan. Az  elektronikus naplózási funkcióval nem rendelkező hagyományos pénztárgépeket birtokló patikáknak esetében a legelső határidő 2013. április 30-a volt majd június 30-ra, augusztus 31-re, végül szeptember 30-ra módosult. Mindeközben összesen 5 db! gyógyszertár tudta teljesíteni a legutolsó határidőre a jogszabályi előírásokat, mely jelzi, hogy mekkora „káosz” van ezen a területen.
 
Az alábbiak szerint 2013. szeptember 30-a után is üzemeltethetők lesznek az  elektronikus naplózási funkcióval nem rendelkező hagyományos pénztárgépek:
„…október 1-jétől az új típusú, online kapcsolatra képes pénztárgép beszerzésére vonatkozó szerződéssel vagy a pénztárgép forgalmazója által visszaigazolt megrendeléssel is rendelkeznie kell a cégeknek. Az új vállalkozások is indulhatnak online pénztárgép nélkül, ilyenkor 8 napon belül kell kódot igényelni.”
 
„A pénztárgépek beszerzéséhez csak akkor nyújt támogatást az állam, ha december 31-ig beüzemelik őket. Ezért elképzelhető, csak akkor fogják tömegesen lecserélni a cégek a pénztárgépeket, ha már lement a karácsonyi szezon, vagy éppen aközben fog fennakadásokat okozni.” 
 
 
3. A fekete háromszöggel jelölt gyógyszerekről 
 
A NAPRAKÉSZ GYÓGYSZERÉSZ 2013. szeptemberi számában beszámoltunk a csúcsára állított fekete háromszöggel jelölt gyógyszerekről, melyek mellékhatásait fokozottan fogják vizsgálni a gyógyszerhatóságok széleskörű adatgyűjtés keretében, várva az esetleges mellékhatások bejelentését a www.ogyi.hu weboldal „Felügyelet/ mellékhatások bejelentése” felületén. Természetesen a mellékhatások a kezelőorvosoknál, gyógyszerészeknél is bejelenthetőek. A jelölést egy új uniós jogszabály vezette be és egységesen,  és az Európai Unió valamennyi tagállamában alkalmazni fogják.
 
4. Tudomány: 3D-s nyomtató
 
A 3D-s nyomtató egy olyan eszköz, amelynek segítségével háromdimenziós tárgyat lehet létrehozni, kinyomtatni térbeli digitális modellből, illetve tervrajzból. Állítottak már elő élelmiszert, emberi csont pótlására alkalmas implantátumot, de működő és emberbe beépíthető szervet még nem. Kaliforniában év elején 3D-s printerrel élő májszövetet állítottak elő, azonban a nyomtatott máj még nem alkalmas emberi beültetésre, de a kutatás ebbe az irányba halad.
 
A jövő víziója: „hamarosan” a beteg online gyógyszertárakat kereshet fel digitális recepttel és a gyógyszertár nem magát a gyógyszert, hanem a gyógyszer molekuláris és digitális tervrajzát fogja kiadni a betegnek és ez alapján a beteg otthon saját maga kinyomtathatja a gyógyszert.
 
A technikai fejlődés jelentős, de a 3D-s nyomtató tömeges elterjedésének természetesen hatalmas költségei és számtalan akadálya van jelenleg. 
 
5.  Egységes gyógyszerárak 
 
A Magyar Gyógyszerészkamara nemrég bejelentette, hogy a betegek érdekében szakmailag kívánatos lenne az egységes gyógyszerárak bevezetése a támogatott gyógyszerek körében. A nem támogatott (szabadáras) gyógyszerek árképzése továbbra is a gyógyszertárak saját hatáskörébe, marketing-politikájába tartozna.
 
A szakma kivár, ugyanis még hivatalos álláspont nem jelent meg a Kamara részéről.   A döntést mindenképp szakmai konzultáció előzné meg.
 

 

Google+

Szakmai oldalak

hasznos linkek

tovább

Kapcsolat

üzenetküldés
 

tovább

patika-lap.hu

Gyógyszerinformációs és kereskedelmi portál

tovább