Gyógyászati segédeszközök házhoz szállítása

A 2013. június 26-án elfogadott egészségügyi salátatörvény a Gyógyászati segédeszközök házhoz szállításának szabályait is megváltoztatta: 2013. július elejétől gyógyászati segédeszköz-szaküzlet vagy gyógyszertár már nem veheti igénybe futárszolgálat vagy posta segítségét a termékek házhoz szállításához (Gyftv 11. § (2a) bekezdés):
 
„Gyógyászati segédeszközt az egészségügyért felelős miniszter rendeletében meghatározott feltételeknek megfelelő, működési engedéllyel rendelkező forgalmazó (gyógyászati segédeszköz-szaküzlet vagy gyógyszertár) közreműködő bevonása nélkül – a miniszteri rendeletben foglaltaknak megfelelően – szállíthat házhoz”.
 
Tehát a  gyógyászati segédeszköz-szaküzlet vagy gyógyszertár csak saját maga, ill. alkalmazottja útján végezheti a házhozszállítást. A jogalkotó szerint az intézkedés a minőségi betegtájékoztatás érdekében szükséges, mivel a szakszerű tájékoztatás postai úton vagy futárszolgálat segítségével nem biztosítható.
 
A jogszabály hatályba lépése nem adott időt a felkészülésre az Orvostechnikai Szövetség szerint. Az azóta eltelt időszak számos negatív tapasztalattal szolgált: sajnos a bennlakásos intézetek lakói, sokszor krónikus magatehetetlen betegek nem jutnak hozzá a számukra létfontosságú kötszerekhez, nadrágpelenkákhoz, egyéb segédeszközökhöz.
 
 2013. júliusa óta már 3 hónap eltelt, a 3 hónapra felírt segédeszközök is fogyóban vannak, és  a tapasztalatok azt mutatják, hogy sok idős, beteg ember nem képes elmenni értük a forgalmazóhoz, illetve a gyógyászati segédeszköz üzletek, gyógyszertárak sem rendelkeznek erre plusz alkalmazottal, illetve megfelelő tartalékkal, a meglévő mennyiségek hamar elfogynak, nehéz kiszámítani a várható igényeket a szakmai kritikák szerint.
Továbbá a betegek utazása is költségesebb lehet, mint a futárszolgálat vagy a posta, mert a megrendelés, felírás és átvétel miatt többszöri utazás szükséges, valamint nagyobb mennyiség esetén a betegnek eleve nehézséget okozhat a segédeszközök elszállítása.
 
Összességében kb. 150.000 – 160.000 embert érinthet a fenti jogszabályváltozás. A forgalmazók közül természetesen a gyógyászati segédeszköz-szaküzletek érintettek inkább, a gyógyszertárak jóval kisebb hányada foglalkozik ezzel a területtel. 
 
EMMI válasza: „a gyógyászati segédeszközök házhozszállítási lehetősége nem szűnik meg, és az sem változás, hogy a kiszállítást kizárólag szakember végezheti. Ezzel a jogszabályváltozással biztosítható a megfelelő betegellátás, és a gyógyászati segédeszközök valamint az annak használatával kapcsolatos szakszerű információk átadása.” 
 
A jogszabályváltozás másik oka állítólag az volt, hogy visszaélések, illetve tévedések történtek a  kiszállításoknál.
 
Egyes források szerint nem készült  hatástanulmány, nem vizsgálták a jogszabály változtatás lehetséges hatásait, az Orvostechnikai Szövetség szerint nem volt előzetes szakmai egyeztetés, ezért elkapkodott volt a változtatás, illetve a szigorítás.
 
Úgy tudjuk, hogy az Egészségügyért Felelős Államtitkárság kilátásba helyezte a jogszabály újabb módosítását, amennyiben ez szükségessé válik.
 
Egyes vélemények összekapcsolják a házhoz szállítás szabályainak megváltoztatását a patikák állami tulajdonba kerülésének lehetőségével, miszerint a fenti szabály változtatással (is) „helyzetbe akarják hozni” a majdani állami irányítású állami tulajdonú patikákat a jövőben. Ez az álláspont szerintünk igencsak erőltetettnek tűnik.
 
Forrás: www.amdm.hu, www.oep.hu, www.weborvos.hu, Orvostechnikai Szövetség
Google+

Szakmai oldalak

hasznos linkek

tovább

Kapcsolat

üzenetküldés
 

tovább

patika-lap.hu

Gyógyszerinformációs és kereskedelmi portál

tovább